Hozzávalók:
1 kg paraj, 2 vöröshagyma, 4 evőkanál vaj, 4, kb. 20 dkg-os pulykamellszelet, 4 szelet sonka, 5 dkg szalonna, só, fehérbors.
Elkészítése:
A parajt megmossuk, szárától megtisztítjuk. A megtisztított hagymát apró kockákra vágjuk, 2 evőkanál vajat felforrósítunk, az összevágott hagyma felét üvegesre pároljuk benne, majd hozzáadjuk a parajt, takaréklángon lefedve 10 percig pároljuk, ezután sózzuk, borsozzuk, és félreállítva melegen tartjuk. A pulykamellszeletekbe „zsebet” vágunk. A nyílásba 1 szelet sonkát, és 2 evőkanál (levétől lecsurgatott) parajt teszünk. A nyílást hústűvel összetűzzük vagy bevarrjuk. Ezután a maradék zsiradékot felhevítjük, és a töltött szeletek mindkét oldalát – először erős, majd közepes lángon – kb. 8-8 percig aranybarnára sütjük. A zsiradékból kivéve sózzuk, borsozzuk, és meleg helyre félretesszük. Végül a szalonnát kis kockákra vágjuk, és a hagyma másik felével a hús zsírjában aranysárgára sütjük. A maradék parajt melegített tálra rendezzük, a töltött szeleteket egymás mellé fektetjük, és a szalonnás hagymával megszórva tálaljuk. Burgonyapürét vagy tejszínes burgonyaköretet adunk hozzá.