Töltött báránycomb recept

0
847

Toltott baranycomb receptA recept hozzávalói (4 személyre):
1 db báránycomb, só, frissen őrölt bors, 4 gerezd fokhagyma, 2 kiskanál reszelt citromhéj, 14 db zsályalevél, 12 dkg pancetta (vagy bacon), 3 evőkanál friss citromlé
3 evőkanál extra szűz olívaolaj

A jus-höz: 1 db nagyobb citrom, 2 db vöröshagyma, 0.8 dl extra szűz olívaolaj, 10 db zsályalevél, 1 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál cukor, 1.6 dl száraz fehérbor
0.8 dl citromos vodka, 5 dl marhahúsalaplé, só, frissen őrölt bors

Elkészítése:
A jus-t egy nappal korábban elkészítjük. Ehhez a darabokra vágott citromot nyílt lángon vagy serpenyőben megpirítjuk, majd félretesszük.A szeletekre vágott hagymát olívaolajban 5 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a zsályát, a szeletekre vágott fokhagymát, a citromdarabokat és a cukrot, és 5 percig főzzük.Ekkor hozzáadjuk a bort és a vodkát. A vodkát meggyújtjuk, hagyjuk, hogy elégjen, majd hozzáöntjük az alaplét, és egyet forralunk rajta.

Ezután kis lángon gyöngyöztetve visszaforraljuk a felére (kb. 15 perc), majd sózzuk, borsozzuk, és a hűtőbe tesszük.A báránycombot csontjával felfelé kettényitjuk, mint egy könyvet, kissé megtisztítjuk a zsírtól, és 1-2 cm mély, hosszanti bevágásokat ejtünk rajta. Műanyag fóliába csomagoljuk, egy sodrófával ellapítjuk, majd a fóliát levéve sózzuk, borsozzuk.Megszórjuk 3 gerezd apróra vágott fokhagymával és a citromhéjjal, és elrendezzük rajta a zsályaleveleket. (A zsályából egy keveset félreteszünk.) Beborítjuk a pancettával, majd az egyik felét a másikra hajtjuk, és szorosan hengerré kötözzük.Megtűzdeljük a maradék fokhagymával és zsályával, majd sózzuk, borsozzuk, és néhány órára a hűtőbe tesszük.A citromlét és az olajat összedolgozzuk, sózzuk, borsozzuk, majd átkenjük vele a bárányt, és hagyjuk szoba-hőmérsékletűre melegedni. A sütőt előmelegítjük 160 °C-ra.A bárányt egy rácsos tepsibe helyezzük, majd időnként átforgatva és a citromos olajjal megkenve 45-50 percig sütjük. Mielőtt felszeletelnénk, 10 percig állni hagyjuk, majd a citromos jus-vel tálaljuk.Forrás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..