Sajtos brokkolifőzelék fokhagymás karajjal

0
1919

BrokkolifozelekHozzávalók:
45 dkg brokkoli – fagyasztott, 2 gerezd fokhagyma, 8-10 dkg karaván sajt, kb. 4 dl tej, 1 bő evőkanál liszt, 1 kávéskanál őrölt szerecsendió, 2-3 dkg vaj, só, 1 kg karaj, 4-5 gerezd fokhagyma, frissen őrölt bors, tetszés szerint, kevés olaj.
Elkészítése:
Egy kevés olajban megfuttatom a felszeletelt fokhagymát, ráteszem a brokkolit. Sózom, egyharmadig felöntöm vízzel. Amíg puhul, előkészítem a karajt. Kicsit kiklopfolom, sózom, rászeletelem vékonyan a fokhagymát, egy kis borsot tekerek rá, félreteszem.
Mikor a brokkoli kész, felöntöm tejjel, hogy még kicsit kinnt legyenek a zöldségek, utánízesítem.
Egy kisebb edényben felolvasztom a vajat, beleteszem a lisztet, és kicsit megizzasztom, felöntöm olyan decinyi tejjel, szerecsendiózom, és símára keverem. Durvára belereszelem a füstölt sajtot, és addig főzöm kislángon, amíg egyneművé nem válik. Akkor kisebb merőkanalanként elveszek a főzelék levéből, és közepes tejföl sűrűségig elegyítem. Akkor a főzelékhez öntöm és besűrítem vele.
Kevés olajat hevítek, és beleteszem a fűszeres húsokat. Olyan 3 perc alatt közepes lángon mindkét oldal enyhén lepirítom. Feltétként tálalom.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .