Ezt a fajta halételt csak akkor készítsük, ha még halászlét is csinálunk, amibe felhasználhatjuk a megmaradt részeket. Ehhez a recepthez ugyanis csak a ponty „derekát” használhatjuk fel. Vágjuk le a fejét és a farkát is, ott, ahol éppen vékonyodni kezd. Metszük ketté a halat, párhuzamosan a gerinccel, közvetlenül a hasüreg felett, így nagyjából hasáb alakú tömör húst kapunk. Ilyen pontyderekat két személyre számítsunk, ha elég nagy a ponty. Éles késsel hasítsuk meg a halat a gerinc két oldalán végig. Ebbe a sávba dugjunk jó sűrűn keskeny szeletekre vágott füstölt szalonnát. Sózzuk, borsozzuk meg minden oldalán a húst, mielőtt beletesszük a tepsibe, melyben előzőleg kevés vajat olvasztottunk fel, hasonló mennyiségű zsírral együtt. Tegyünk hozzá egy kis vizet is és pároljuk körülbelül 30 percig. Ha készen van, a levébe keverjünk egy deci tejfölt, előtte pedig egy kevés pirospaprikát. A tálaláskor ismét burgonyapürével béleljük a tálat, erre helyezzük a ponty derekát, amelyből ízlésesen kandikál ki a megpirult szalonnatüzdelék. Öntsük le a már előbb elkészített tejfölös mártással, rakjuk körbe szalmaburgonyával. Díszíthetjük nyáron zöldpaprikaszeletekkel, nyers paradicsommal, télen céklával és zöldpetrezselyemmel.