Gyömbéres-citromos báránycomb

0
1091

Gyömbéres-citromos báránycombHozzávalók:
1,5 kg báránycomb zsíros részek nélkül,
a páchoz: 4 gerezd fokhagyma, 115 g lila hagyma, 70 g gyömbér, 3 db citrom kifacsart leve; kb. 1,5 dl, 3/4 dl, plusz még egy kevés olívaolaj, 2 maréknyi aprított petrezselyem és ha van, akkor koriander is, 1 ek pirított római kömény, 1 ek pirospaprika, 1 ek kurkuma, 1/2 ek koriandermag, 1 ek méz, tengeri só, chili ízlés szerint, 2 nagyobb szál sárgarépa, 1 nagy fel lila hagyma, 12 szem aszalt szilva, 4 dl víz
köret: párolt köles vagy kuszkusz

Elkészítése:
A páchoz először vágjuk durvára a lila hagymát, és a gyömbért, majd a fokhagymagerezdekkel együtt egy aprítógépben aprítsuk finomra. Adjuk hozzá a pác összes többi hozzávalóját is és továbbra is a robotgépben keverjük homogén péppé az egészet. Egy megfelelő mérető tálba forgassuk össze a húsokat a páccal, majd tegyük a hűtőbe pácolódni minimum 2 órára, de még jobb egy egész éjszakára.

Közben a meghámozott lila hagymát és sárgarépákat karikázzuk fel és tegyük az aszalt szilvával együtt egy agyagedénybe – ha van, akkor tagine-ba.
A pácolás után csepegtessük le a húsokat – őrizzük meg a pácot -, és egy serpenyőben kevés felhevített olívaolajon süssünk rá aranyló kérget.
Az elősütött húsokat fektessük a szilvás zöldségágyra, majd öntsük nyakon a vízzel felhigított páccal. Fedjük be az edény tetejével, és 175°C-ra előmelegített sütőben nagyjából 2,5-3 óra – vagy amennyit megkíván – alatt süssük a húst omlósra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .