Hozzávalók:
25 dkg sóska, 3-4 burgonya, 10 dkg vaj, 2 tojás, 1 evőkanál liszt, só, cukor.
Elkészítése:
Héjában kifőzzük a burgonyát. Meghámozzuk és félretesszük. Megmossuk a sóskát, kinyomjuk a vizet belőle, és apróra vagdaljuk. Ezután forró vajon megpároljuk a sóskát, majd liszttel meghintjük. Keveset pirítjuk, majd 1 lit. vízzel felengedjük, sóval, cukorral ízesítjük; 10 perc főzés után levesszük a tűzről. Közben felverjük a 2 egész tojást, és a levest nagyon óvatosan állandó keverés mellett – a tojásra öntjük. A burgonyát apró kockákra vágjuk, megsózzuk, forró vajban megpirítjuk. A burgonyakockákra ráöntjük a meleg levest. Vigyázzunk, mert a tojásos levest már nem tanácsos még egyszer forralni.